A tiltott gyümölcs mindig édesebb #1

•Kira szemszög• Nem tudom mire kell számítanom. Annyira komoly a hangja. Annyira...észveszejtő. Oldalra nézek ahonnan egy kalap tűnik fel. Azt hittem Jimin de utána látom barátnőm szürkés, már-már fehér haját meglobbanni. Miért öltöztek ennyire össze Jiminnel? Mind a kettőjükön fehér felső és fekete nadrág van. Annyi a különbség hogy Jiminen ing van míg barátnőmön egy kb 3-4 számmal nagyobb póló. Ahogy elnézem, őket is meglepte. Sarah zöld szemei - amiben általában barna kontak lencsét visel most pedig nem, nem értem miért - kb a kétszeresére nőhettek. Jimin pedig leesett állal figyeli párosunkat. Azt hiszem mind a hárman másra számítottunk. - Megmondtam! - kiállt fel Chim egy önelégült vigyor kíséretében. - Ezért most eljössz velem vásárolni. - közli Sarah. Mi ez a logika? - Mi van?! - sikít fel barátja. Hát igen, nem jó vele vásárolni menni. Ezt most megkaptad Jimin. Ahogy figyelem távolodó alakjukat tudatosul bennem, hogy DongWoon még mindig itt van. Rá emelem tekintetem. Kedvesen, kissé furcsállva az előbbi jelenetet pásztáz végig. Zavarba jövök attól hogy végigmér. Érzem hogy arcomat elöntötte a pír. - Nos... - köszörülöm meg a torkom. - Mit szerettél volna mondani? - nézek szemeibe melyek egyből elvarázsolnak. - Hát...arról lenne szó... - Szeretlek. - nyögi ki. Ezt nem akartam. Miért mondtam el? Minden olyan jól alakult. Most mit gondolhat rólam. Ki fog nevetni. Én abba belehalok. - Kira... - sóhajt fel. Nem bírom tovább. A bátyám biztos megértené...igaz? Semmit nem szól csak ajkaimra hajol. Ez mos komolyan megtörténik? Nem hiszem el. Nem merem viszonozni. Mi van ha elrontom? De az jön magától nem? Sarah azt mondta nála úgy volt mikor Jimin megcsókolta. Mondjuk az más. Ah, túlságosan túlpörgőm az egészet. De ezt akkor minek kell vennem? Hogy ő is szeret? Akkor eddig miért nem mondta? Lassan válik el ajkaimtól. Szemei csillognak mint egy kisgyereknek mikor először kap nyalókát. Valami ilyesmi lehetett. Hisz éreztem ajkainak édes ízét. Nem tudom hova tenni a viselkedését. Minden olyan zavaros. Megszólaljak? Nem akarok semmi hülyeséget mondani. - Kira, figyelj... - szólal meg egy sóhaj után. - Ez mi volt? - érzem hogy el fogom magam sírni. - Sajnálom csak... - már jönne a kifogásokkal. Köszönöm én abból nem kérek. - Csak egy okot mondj amiért nem működne. - inkább a cipőm orrát nézem. Képtelen vagyok a szemébe nézni. - A bátyád. Meg túl nagy a korkülönbség. - sóhajt fel újból. Nem bírom tovább. Szemeibe könnyen gyűlnek. - Felejtsük el. - sétálok el tőle lehajtott fejjel. Miért kellett megcsókolnia? Ezzel csak még jobban összezavart. Könnyen utat törnek maguknak. Arcomról egyenesen a járdára hullanak. Nekem is ezt kéne. Valahonnan lezuhanni és ott szétesni. Nem lenne minden ennyire bonyolult. Egy erős szorítást érzek meg karomon. Megfordulva látom hogy Ő az. Miért jött utánam? - Kira... - szólít nevemen mire megfordulok. - Te...most sírsz? - néz rám elkerekedett szemekkel. - Nem, csak valami a szemembe ment. - kezdem törölgetni szemeimet. Nem akarok rá nézni. De kényszerít mivel állam alá nyúl, s megsimítva arcomat törli le könnycseppjeimet. Cselekedetébe fülig vörösödöm. Érintésétől pedig megborzongok. - Sajnálom. - simogatja arcomat. - De...miért? - nyögöm ki alig hallhatóan. - A bátyád kinyírna ha megtudná... - És ha titokban tartjuk. - szipogok. Egyszerűen azt érzem nem bírom nélküle. Szükségem van rá..hogy mellettem legyen, hogy megvédjen, hogy megvigasztaljon. Egyszerűen a tudatra hogy nem veheti el tőlem senki. - Senkinek nem mondhatod el jó? - hangja komolyságot sugároz. Ez most azt jelenti hogy benne van? - De...Sarahval nincsenek titkaink. - kijelentésemtől megadóan felsóhajt. Túl sokat sóhajtozik. A végén még elrepül annyi levegővel telik meg. - Legyen de csak neki. - hát ha neki elmondom már tuti hogy fogja tudni Chim is, de nem hiszem hogy bárkinek elmondaná. - Na, gyere ide. - húz magához ölelésbe. Annyira jó illata van. Olyan mintha csak álmodnám. Hosszú ideig csak ölelt majd azt mondta elvisz egy helyre. Egy nagyobb dombra mentünk fel ahol tökéletes rálátást kaptunk a csillagokkal borított égre. Majdnem este 10-ig voltunk ott. A szüleim úgy sincsenek most otthon így nekik nem szúrhat szemet, Dominick meg, nem hiszem hogy az fogja érdekelni én hol vagyok. Mikor már éreztem hogy haza kéne mennem. DongWoon haza is vitt és a bejáratnál könnyes búcsút véve mentem be a házba. Gyorsan letusoltam és már aludtam. Boldogan jött álom a szememre. Reggel telefonomra keltem ami megállás nélkül csörgött. Nagy nehezen felvettem, de előtte megnéztem ki keres. Barátnőm idióta képe jelent meg szemeim előtt. Mindig a legrosszabbkor zavar. - Mit akarsz? - szólok bele álmosan. Nagyon remélem nem megint valami cipőről akar nekem beszélni. - Neked is jó reggelt Bogaram. - nevet a telefonba. - Csak érdeklődni szeretnék mi volt tegnap. - Ohm ezt jobb volna személyesen. Kicsit zavaros. - nevetek fel kínosan. - Oh akkor nem akarsz átjönni? Itt van Jimin is úgy is játszunk meg ő is kíváncsi. Ugye szívem? - intézi utolsó mondatát párjának majd egy cuppanást hallok. Csak megforgatom szemeimet. Nemhogy elmennének valahova randizni inkább játszanak. Mindig is furcsálltam a kapcsolatukat. Olyanok mint két barát mégis ha arról van szó átváltanak szerelmesekbe. - Milyen romantikusak vagytok. - utálok itt a játszásra. - De nem akarok zavarni. - így is alig vannak kettesben. - Hallod baba romantikusak vagyunk. - szól ismét Jiminhez. Tisztán hallom ahogy mondja hogy "Tudjuk." Komolyan az a gyerek. - Ugyan már nem zavarsz. Nah 15 perced van igyekezz. Na pusziii. - rakja le a készüléket. Egy sóhaj hagyja el ajkaimat. Elmegyek fürdeni, utána fogat mosok majd felkapok magamra valami ruhát. Egy fehér felső mellett döntök, melynek két ujja fekete, s a közepén van egy Mickey egér minta. Hozzá egy fekete rövidnadrágot társítok. Hajamat megfésülöm, s kicsit elrendezem tincseimet.

Lemegyek a lépcsőn. Úti célom a konyhába vezet ahol iszok egy kávét. Szerencsémre testvéremmel nem találkozok. Nincs kedvem magyarázkodni. Az ajtóban felveszem a tornacipőmet és már megyek is barátnőmhöz. Egész végig a tegnap történteken jár az eszem. Boldog vagyok hogy DongWoonnal végre összejöttünk. Bár, az zavar hogy nem mondta ki azt hogy szeret. Mondja ha én valakivel együtt vagyok azt automatikusan szeretem, nem? Jó, nem minden esetbe, főleg fiúknál. De, Ő más. Mégis valami nyugtalanít. Nem tudok rájönni mi lehet az. Kellett ez nekem? Sarah otthonát elérve csengetek, s várom hogy ajtót nyisson valaki. Nem is kell sokáig várnom. Az ajtó nyílik, s meglátom barátnőm anyukáját. Kedvesen üdvözöljük egymást majd közli hogy lánya az emeleten van a szobájába. Felbattyogok a lépcsőn majd az ajtót megtalálva nyitok be. A két jómadár a TV előtt ül és olyan beleéléssel nyomják a konzolt hogy a legvadabb gamerek is megirigyelnék. Jimin teljes harci díszbe fel van öltözve, ami egy fekete pólóból és egy szintén fekete nadrágból áll, míg a mellette elhelyezkedő lányon csupán egy hosszú fekete póló van. Gyászolnak vagy mi? - Te még mindig nem öltöztél fel? - csukom be magam mögött az ajtót. - Hé, te sokáig alszol én sokáig vagyok pizsibe. - teszi le a játékot. Most veszem észre hogy haja eredeti színében pompázik. Már megint festette. - Te az én pólóba alszol? - néz rá meglepetten barátja. Ábrázatán halkan felkuncogok. - Te is aludhatsz az enyémbe. - kacsint a fiúra majd rám néz. - Na mesélj mi volt? - ül le az ágyára, s magával húz engem is. - Hát miután elmentetek véletlenül kimondtam hogy szeretem. - hadarom el kicsit. Elég kínos még előttük is. - Komoly? Hogy reagált? - Meg...megcsókolt. - ahogy visszagondolok érzem hogy elvörösödöm. Az előttem ülőkre nézek akik leesett állal figyelnek. - És milyen volt? Visszacsókoltál? - kérdezi Jimin. - Hát...nem mertem. Féltem hogy elrontom. - veszek egy mély levegőt. - Jajj annyira buta vagy. Az csak jön. Hagyd hogy irányítson akkor neked nem kell csinálnod olyan sok mindent. - magyarázza barátnőm. Neki már könnyű.. - Nah de utána? - Megkérdeztem miért csinálta mire a válasza csak egy sajnálom volt. Aztán én elmentem és..háát... elsírtam magam. Utánam jött és én mondtam neki hogy csak egy okot mondjon amiért nem működne. Erre a bátyámat hozta fel mire én mondtam hogy mi lenne ha titokban tartanánk. Éééésss....belement. - mesélem végig a storyt. Rájuk nézek. ChimChim csak mosolyog, Sarah pedig gondolkodó arcot vág. Valami már nem tetszik neki.. - Jó ötlet ez? - néz rám komolyan. Ritka pillanatok egyike. - Mármint...boldog vagy? - Igen. - bólintok határozottan. - Akkor jól van. - mosolyodik el halványan. - Na, de, cicuk én megyek öltözni. - csap combjaira majd a szekrényéhez szalad és már a szobába sincs. Jiminre nézek aki barátnője helyét vizsgálja. Nem bírom megállni hogy ne kérdezzem meg. - Te Jimin.. - kezdek bele mire rám emeli tekintetét. - Hm? - Téged nem zavar hogy nem mondta ki még hogy szeret? - biccentek az ajtó irányába. Emlékszem mikor Chim nekem panaszkodott hogy nem tudja Sarah most tényleg szereti vagy nem. Mély levegőt vesz. Remélem nem bosszantottam fel. - Van hogy igen de, vannak dolgok amiket szavak nélkül is lehet tudni. - mosolyog rám kedvesen. Asszem igaza van. Ha DongWoon tényleg szeret azt úgy is ki fogja mutatni. - De még mindig van hogy kételkedek. - vált komolyra. - Mondjuk ez a szerelemmel együtt jár nem? - mosolyodik el ismét.

Mikor Sarah visszajön én kapok egy üzenetet Woonnie-tól. Annyit írt hogy találkozzunk. Így barátaimtól elköszönve megyek a tegnapi helyre. Kellemes emlékként fogok erre a parkra emlékezni. Azt beszéltük meg hogy elmegyünk fagyizni. Megkerestük a legközelebbi fagyizót, s mind a kettőnknek vett. A sajátomat én akartam fizetni de, nem engedte. Az egész napot együtt töltöttük. Délután még kajálni is elmentünk. Nagyon jól éreztem magam vele. Úgy érzem most még jobban szeretem. Este egy filmet kezdtem el nézni mikor kapok egy üzenetet. Én azt hittem DongWoon írt, de nem. Ismeretlen számot mutat mégis nekem annyira ismerős. És a szöveg is. "Nem hagyom hogy bárki is elvegyen tőlem."
 

A tiltott gyümölcs mindig édesebb #Prologue

•Kira szemszög•

Az ember mindig is jobban vonzódott a megtiltott dolgokhoz. Ha egy kapura ki volt írva hogy "Tilos a belépés!" biztos volt olyan aki annak ellenére belépett, ha egy táblára ki volt írva hogy "Tilos a dohányzás!" biztos valaki rágyújtott azon a helyen. Vonz minket a veszély, keressük az izgalmakat. Mégis a szívének az ember nem tud parancsolni. Sokszor olyanba szeretünk bele akibe nem kéne. Így jártam én is. Az elején tagadtam, de már rájöttem hogy felesleges. Egyszerűen vonz a külseje, a személyisége, a mosolyától képes vagyok elolvadni, a hangja megnyugtat, az érintésétől kiráz a hideg, már csak a neve hallatán gyomrom görcsbe rándul. Hiába is próbáltam tagadni, egyszerűen lehetetlen.
Beleszerettem a bátyám legjobb barátjába amit nem lett volna szabad. Még ha el is nézzük a korkülönbséget ott marad a testvérem. Nem tudom mit tenne velem ha megtudna, de nem is velem DongWoonnal. Félek hogy tönkretenném a barátságukat ezért csak mélyen magamba elzárva tartom érzéseimet. Na még persze legjobb barátnőmnek meséltem el. Valakinek muszáj voltam mert felemésztett volna. Sokszor kérdezte hogy miért nem mondom el neki. Erre csak annyit tudtam mondani hogy bonyolult.
- Ahj de Kiraaa. - kezd bele ismét a nyafogásba.
- Nincs semmi de. - sóhajtok fel. - Nem lehet és kész. De ezt már párszor megtárgyaltuk. - húzom el számat.
- De mi baj lehetne belőle hm? - értetlenkedik tovább. Nem akarok ebbe pont most bele menni. Egész nap nem érzem magam jól. Nem az a tipikus "beteg vagyok, ez fáj, az fáj", nem ez más. Olyan rossz érzésem van.
- Nem akarom tönkretenni a barátságukat. De téged nem vár a herceged? - húzom fel szemöldökömet. Kérdéseket hallva látom hogy elgondolkodik. Elfelejtette...megint. Többet tudok én a kapcsolatukról mint ő saját maga.
- Ohm de. Lekísérsz? - néz rám mire felpattanok,  s már lent is vagyunk.  Barátnőm pont nyitja ki az ajtót mikor az magától kinyílt. Ő lépett be rajta. Egy fehér pólót és fekete nadrágot viselt. Tökéletes kompozícióban áll még ehhez a fekete bakancsa. Nyakában ezüst lánc lógott. Az egész jelenlétével megbabonázott. Arca kedvességet sugárzott.
- Sa..sajnálom. - hajolt meg illedelmesen barátnőm. Biztos ő is meglepődött. Dominick nekem se említette hogy DongWoon átjön. - Sziasztok. - megy el ezzel magamra hagyva vele. Kössz tesó. Az előttem álló srácra nézek  aki kedvesen mosolyog rám. Érzem hogy arcom elvörösödik. Mióta van itt ennyire meleg?
- A konyhába van. - megyek inkább el. Még hallom ahogy utánam mond egy "köszönömöt"
A nap további részébe inkább aludtam. Nem akartam gondolkodni, csak ki akartam üríteni a fejemet. De nem úgy ment ahogy én azt szerettem volna. 4 órakor felkeltem. Csak egyszer tudnám átaludni az egész napot. De valakinek mindig muszáj zaklatnia. Most is telefonom pityegésére keltem fel. Ha megint Hani az én kitekerem a nyakát.
Kezembe veszem  a készüléket, feloldom, s olvasni kezdem. Valaki találkozni akar velem. Megnézem ki írta...ismeretlen. Lehet csak Jiminék szórakoznak. Fel is hívom őket.
Kicsörög..még mindig csörög, majd egy visítás.
- Nem tudtad volna akkor felvenni mikor befejezted a sikítást? - morgolódom a készülékbe.
- Bocsikaaa. Na mi az? Baj van? Már is hiányzom mi? - nevet mire csak megforgatom a szemem.
- Nem. - válaszolom egyszerűen. - Csak azt akarom hogy..nem ti írtatok?
- Jó ezt meg se hallottam jó?! - kérdezi hisztérikus hangnembe. - Hm? Mármint mit? - elmesélem neki hogy kaptam egy üzenetet valakitől miszerint 5-kor találkozni akar velem. - Hallod el ne menj már. Ki tudja milyen pedofil és elrabol itt nekem. 
- De kíváncsi vagyok ki az. - sütöm le szemeimet. Hajtott a kíváncsiság mégis ki az és miért akarna velem találkozni.
- Jó tudod mit? Akkor megyünk veled. 
-  De nem kell. - ellenzem. Nem akarok nyűg lenni nekik, biztos van jobb dolguk is. Pár perces vita után abba egyeztünk meg hogy távolról fognak figyelni és ha baj lesz közbeavatkoznak.
Miután letettük elmegyek fürdeni majd felöltözöm. Hajamat egy laza copfba összefogom, s már indulok is. A parkhoz érve ami az smsbe szerepelt egyből megpillantom Jimin szürkés haját ami kalapja alól kandikál ki. Ezek meg mikor jöttek?
Egy padra leülök, s várok. Alig telik egy pár perc egyből megpillantok egy szőkés barna hajkoronát. Egyből felismerem ki az. Nem hiszem el. Miért pont ő? És mit akar tőlem? Azt hiszem erre később fogok csak választ kapni.
- Szia. - köszön mosollyal az arcán.
- Miért? - nézek fel rá ledöbbenve.
- El kell mondanom valamit. - néz mélyen szemeimbe. Hangja komolyságot tükröz. Félek.

Vakon szeretni #2 Légy a feleségem.

Leírhatatlanul boldog voltam. Úgy éreztem minden a helyére került, s boldog életet élhetek.
A műtét óta 1 év telt el. DongWoonnal hihetetlenül boldogok voltunk. Most talán még jobban szerettük egymást mint az előtt. Ennél tökéletesebb már nem is lehetett volna.
Már a szüleivel is találkoztam akik nagy kedvesek voltak. Egyből családtagként kezeltek. Én is bemutattam a szüleimnek akik szintén nagyon kedvelték páromat. A bandával is minden tökéletesen megy.
1 éve ha valaki azt mondja nekem hogy megfogok gyógyulni, ráadásul az gyógyít meg akit világ életembe imádtam, s felnéztem rá, és a tetejébe ezzel az emberrel együtt is leszek, nos lazán a szemébe nevettem volna. Habár elterveztem hogy idejövök, s találkozok is vele, nem gondoltam hogy így fog alakulni. Mindenesetre örülök neki.
- Hyerin! - kiabált Yoseob a konyhából. Nos igen, egyre több időt töltöttem a fiúkkal, és hiába szerettem itt lenni örültem volna annak ha ketten lakunk egy házba. De, nem panaszkodhatok. Így is rettentően örültem, s boldog voltam.
- Mondjad. - lépdeltem a fiú mellé aki épp a vacsit főzte.
- DongWoon azt mondta hogy adjam oda ezt. - nyújtott át egy borítékot. Furcsálltam. Sejtésem sem volt arról hogy mi lehetett ebbe.
- Mi van benne? - kérdeztem a fiút hátha tudja de, csalódnom kellett.
- Fogalmam sincs. Azt mondta nem nyithatom ki. - egy sóhaj kíséretébe, s egy köszöntet elmotyogva kimentem a konyhából, egyenesen barátom szobájába. Az ágyon helyet foglalva felbontottam a borítékot. Egy papír volt benne. A szövegből azt vettem ki hogy abba a parkba kell mennem ahol elsőnek találkoztunk. Nem tudtam mi folyik itt de, romantikusnak találtam, s ez tetszett.
Cipőmet magamra kapva, indultam el a megfelelő irányba. Az oda vezető úton csak azon gondolkodtam vajon mit is akarhat de, egy normális gondolat nem jutott eszembe.
A parkhoz érve egy rózsából készült ösvénnyel találtam magam szembe. Hirtelen felindulásból elindultam az irányába. Ahhoz a padhoz vezetett ahol elsőnek beszélgettünk. Megrohantak az emlékek ahogy elgondolkoztam azon hogyan is jutottunk el innen odáig ahol most vagyunk.
Jobban körülnézve a padon megpillantottam egy borítékot. Ismét egy levél volt benne.

"Ahol szerelmünket pecsételtük egy csókkal."

Nem kellett több. Egyből tudtam hogy a kórház. Mivel innen elég messze volt így taxiba ültem. Mi lehet ennek az egésznek a célja? Már alig vártam hogy megtudjam mi lesz a végén. De, lehet semmi, és csak húzza az agyam? Ha így lesz viszont biztos leverem.
A kórházhoz érve ismét virágszirom ösvény vezet valahova. Ám most liliom. Ez az egész olyan mint a filmekben.
Ismét egy boríték fogad.

"Itt minden seb begyógyul, s a választ megleled."

Utamat egyből a kórház felé vettem ahol meg tudtak gyógyítani. Rögtön odamentem, s ismét virágszirom fogadott. Most orchidea szirma borították az utat. Egyszerűen mesebelien gyönyörű volt. Már ment le a nap így az eget rózsaszínnek festette, s ez. Nem tudom még mindig mi folyik itt de, nekem ennyi is elég. Ez a látvány egyszerűen elkápráztat.
Az út végén ismét egy boríték található. Mekkora meglepetés. Ahogy végigfutok a sorokon rájövök hogy hozzájuk vezet a következő utam. Pedig az előző levélben azt írta hogy "a választ meglelem".
Beletörődve mentem el a fiúk lakásába. Ahogy kinyitottam az ajtót a lélegzetem is elállt. Gyertyák sorakoztak fel melyek az egész helyet bevilágították, s kellemes illattal lengték be. A virágszirmok itt se maradtak el de, most mind a háromból jutott a földre, és társult hozzájuk tulipán szirom is. Egyenesen a konyhába vezettek ahol szépen meg volt terítve két személyre. Az asztalon tányérok, gyertyák, evőeszközök, és minden más ami egy vacsorához kell. Az asztal mellett pedig ott állt Ő. Öltönybe, s mosollyal arcán. Az érzelmek egész testemet átjárták, s könnycseppek formájába törtek elő.
Hihetetlenül meghatódtam. A tudat hogy mindezt az az ember csinálta akit világ életembe szerettem, megríkatott. Boldog voltam.
- Remélem tetszik. - lépett mellém párom. Közelebbről még tökéletesebb volt.
- Nagyon. - mondtam kábultan, s nyakába borultam. Nem tudtam elhinni hogy egy ilyen csodálatos embert tudhatok magam mellett. Mindig azt vártam hogy valaki felébresszen, s mintha az elmúlt 1 év meg se történt volna, rángasson vissza a valóságba. Ám mélyen legbelül tudtam hogy ez a való élet.
Mikor már kellően megnyugodtam leültünk vacsorázni. Az egész este jó hangulatban telt. Olyan volt mintha csak az első randin lennénk, s ez jó érzéssel töltött el.
- Remekül éreztem magam. Köszönöm. - mondtam köszönetet neki, és közbe egy levakarhatatlan mosoly kúszott arcomra.
- Örülök neki. - jött oda hozzám, s legugolt elém. - Tudod ez az 1 év csodálatos volt. Mikor elolvastam a leveled már akkor tudtam hogy szükségem van rád. Ámbár elsőre nem mertem bevallani magamnak se, s neked se de, tudtam. Szükségem van rád. - szavai hallatán ismét könnyek gyűltek szemeimbe. - Ezért... - folytatta, s féltérdre ereszkedett. Ez most az amire gondolok? - Hozzám jönnél feleségül? - nyújtott felém egy dobozt benne egy gyűrűvel. Érzelmek tömkelege zúdult rám. Azt hittem ennél boldogabb már nem is lehetek de, tévedtem. Ez az ember mindig egyre boldogabbá tud tenni.
- Igen. - válaszoltam, s szorosan magamhoz öleltem. Pár perces ölelkezés után eltolt magától majd ajkait ajkaimra tapasztotta. Csókunkba benne volt minden érzelem. Boldogság, tűz, szenvedély.
- Annyira boldog vagyok. - távolodott el tőlem, s ujjamra felhúzta a gyűrűt.

Két hónap telt el az esküvőnk óta. Rendkívül boldogok voltunk, s én ez alatt az idő alatt terhes lettem. Ma készülök elmondani DongWoonnak. Remélem örülni fog.

Átjönnek ma a fiúk is. Úgy gondolom ez a tökéletes alkalom. 

- Mindjárt itt vannak a fiúk. - jött be férjem olyan tényeket közölve amit már én is tudtam.

- Na nem mondod szívem? - néztem rá vigyorogva mire ő is felvett egy mosolyt. Ennyi idő után is szerelmes voltam a mosolyába.

- Jó, jó csak gondoltam szólok. - s ebben a pillanatban szólalt meg a csengő, mely jelezte hogy meg is jöttek a többiek. Yoseob, és GinKwang magukkal hozták a barátnőjüket is. Mind a két lány nagyon aranyos, s kedves volt.

- Srácok. - szólalta meg mikor már mindenki befejezte az evést. Minden tekintet rám szegeződött. - El kell mondanom valamit. - folytattam. Be kell valljam kissé izgultam.

- Mi lenne az drágám? - fogta meg DongWoon a kezem. Érintése megnyugtatott, s kisebb bátorságot adott.

- Terhes vagyok. - mondtam ki. Mindenkitől egy meglepett pillantást kaptam de, ezt később felváltotta egy boldog mosoly. Úgy gondolom a baba egy boldog nagy családba fog belecsöppenni.

Vakon szeretni #1

Lim Hyerin vagyok 22 éves, s még mindig a kis kori álmomat kergetem. Egész életembe arra vágytam hogy találkozhassak azzal a személlyel aki megváltoztatta az életemet. Ez a személy egy énekes volt, név szerint Son DongWoon. A Beast énekese. Mindig is arra vágytam hogy találkozhassak vele, s elmondhassam mennyi mindent tett értem. Hisz megváltoztatott. 15 éves voltam mikor belépett az életembe. Első látásra beleszerettem. S nem csak a kinézetébe de, főként a hangjába. Akár mikor meghallottam a hangját az egész mivoltomat egy boldogság roham járta át. De ez a szeretet egy kisebb idő után alább hagyott. Nem foglalkoztam vele.

17 éves voltam mikor elvesztettem a látásomat. Beleroppantam. Többé nem akartam emberek közé menni, nem akartam élni. Borzalmas volt. Minden egyes nap csak sírtam, s a tudat hogy élőbe nem láthatom azt az embert akit imádtam, akire felnéztem, akiért mindenemet odaadtam volna, megrémített. Még jobban magam alá kerültem. Nem tudtam mihez is kezdhetnék. 

Talán akkor kezdtem el értékelni az életet még így is, mikor majdnem véget vetettem annak. Egyszer fülhallgatóval a fülembe sétáltam, és épp mentem át az úton. Felelőtlenség volt tőlem hisz látni nem láttam, s így már hallani se tudtam. Egy hatalmas fékezés volt az amit meghallottam. Utána már csak emlékfoszlányok vannak bennem a kórházról, orvosokról, szüleimről. Nem akartam újra átélni ilyen szörnyűséget. S ismét előkerült az az ember aki futótűzként lépett az életembe. Újra rávettem magam hogy meghallgassam DongWoon csodálatos hangját. Ahogy hallgattam életteli hangját tudtam mit kell tennem. Abba a pillanatba elhatározásra jutottam. Élvezni fogom az életet, s nem pocsékolom el. Küzdeni fogok azért hogy találkozhassak azzal az emberrel aki megtanította velem hogy értékeljem az életemet.

Mindent megtettem a célom eléréséért. Elmentem dolgozni ami nem ment egy könnyen. De, sikerült mert akartam. Elkezdtem gyűjteni. Ugyan 5 évembe de, sikerült annyit gyűjtenem hogy el tudjak jutni Koreába, s egy kisebb lakást is tudjak bérelni ott. 

Ugyan Koreai származású vagyok, ám soha nem ott éltem. Mielőtt megszülettem a szüleim Németországba költöztek, s rokonom se maradt ott. Így hát nem tudtam vele találkozni.

Ám, most itt vagyok. Egy lépéssel közelebb a célom eléréséért. 

Tegnap elhatároztam hogy írok DongWoon-nak egy levelet amit elküldök neki, s ezt ma meg is valósítottam. Mindent leírtam benne. Hogy mennyi mindent köszönhetek neki, hogy megváltoztatott, erőt adott, felvidított. Mérhetetlenül hálás voltam neki. Nélküle már rég nem lennék az élők sorába.

Megkértem hogy mindig maradjon önmaga, s mindig magát adja. 

Azt is beleírtam hogy remélem egyszer láthatom őt élő nagyságba, és mindezt a szemébe mondhatom. Még aznap elmentem a postára, s a cég címére el is postáztam. Különös érzés volt, mégis boldogság töltöttel el testemet. A tudat hogy minden ilyen kis aprósággal közelebb kerülhetek hozzá mérhetetlen boldogságot szabadít fel bennem.

Másnap meglepő dolog történt. Ahogy kimentem a postáért, s átnéztem a leveleket egy különösre lettem figyelmes. Nem tudom mi tengett túl jobban bennem, az öröm vagy a meglepettség.
Egyből a házba futottam. A levelet felbontva kezdtem el kitapogatni a betűket. Minden egyes szó a szívemig hatolt. Az agyam képtelen volt felfogni hogy ez megtörténik velem. Kezem, lábam remegett, a szívem ezerrel vert, s szememből a könnyeim patakokban folyt.
Többször is átfutottam de, volt pár sor amit nem tudtam felfogni. Újra kezembe vettem a borítékot melyre nagy betűkkel rá volt írva hogy "CUBE Entertainment", és az első sorra tértem vissza mely tartalmazta az Ő nevét. Percekig csak ültem, és meredtem magam elé. A meglepettség hogy képes volt miattam egy ilyen levelet csinálni, s a tudat hogy visszaírt nekem. El se tudom mondani mennyire boldog voltam.
Mikor a levélt ismét "olvasni kezdtem" az utolsó sornál egyszerűen megakadt a kezem. Találkozni akar velem. Az életem egyik legfontosabb embere találkozni szeretne velem. Egyszerűen nem tudtam felfogni.
3 nap telt el azóta hogy megbeszéltük azt hol, s mikor fogunk találkozni. A mai napra esett a választásunk. Nagyon izgatott voltam. Korán felkeltem hogy mindent el tudjak intézni. Elsőnek megittam egy kávét, közbe pedig azon agyaltam hogyan is fog telni az egész nap. Nem tudom jó döntés volt e belemennem. De, már nincs visszaút. Muszáj elmennem, hisz nem hagyhatom faképnél.
A kávém elfogyasztása után elmentem zuhanyozni, fogat mostam, majd a tökéletes ruhát megkerestem. Ilyen alkalmakra félreraktam egyet. Felül fehér, s csipkés, míg alul fekete és egyszerű, a derekán pedig egy masni díszelgett. Mivel nem láttam az arcom így sminkelni nem tudtam. A hajamon is csak párszor végighúztam a hajvasalót.
Mivel az időzítőmet 15 perccel az indulásomtól korábbra állítottam így letudtam ellenőrizni hogy minden tökéletes e. Az volt. Egy fekete magassarkút felvéve indultam el az adott helyszínre. Számítottam rá hogy a cipőm miatt nem fogok tudni gyorsan odaérni, így egy taxiba beszállva mentem a célállomásomra.
Egész úton a szívem a torkomba dobogott. Mi van ha átver, s nem jön el. Lelkileg felkészültnek éreztem magam de, tudtam hogy ha mégis így történne az nagyon fájna.
Remegő lábbal szálltam ki a taxiból. Féltem. Elmondhatatlanul féltem. Ám hiába.
- Szia. Te vagy Lim Hyerin? - hallottam meg gyönyörűen csengő hangját. A szívem még jobban lüktetett, kezeim, s lábaim még jobban remegtek. Nem tudtam felfogni hogy ez megtörténik velem. Egyszerűen képtelen voltam.
- Igen. - válaszoltam halkan, s mellé egy aprót bólintottam.
- Én Son DongWoon vagyok. Olvastam a leveled, és úgy gondoltam mindenképpen találkoznunk kell. - leírhatatlan érzés kerített hatalmába. Úgy éreztem az egész életemben most vagyok igazán boldog.
- Miért? - tettem fel csak ezt az egy kérdést ami már régóta égetett belülről. Nem értettem azt hogy miért akar velem találkozni.
- Gyere üljünk le. - ragadta meg karom, s egy padhoz vezetett. Érintése gyengéd volt, mégis határozott. - Igazából elsőnek szeretnélek megismerni. A leveledből kiindulva lenyűgöző személyiséggel rendelkezhetsz. - hangjában éreztem hogy elmosolyodik. Annyira szeretném látni a mosolyát.
- És mit szeretne tudni? - kérdeztem meg félve. Igazából nincs sok mesélni valóm.
- Elsőnek is ne magázz kérlek. - hallójáratomat nevetése ütötte meg. Már csak ennyivel elérte hogy mindennél jobban boldogabb legyek. - Másodszor pedig azt szeretném ha mesélnél magadról. Mindent szeretnék tudni. - egy pillanatra lefagyva éreztem magam. Nem tudtam mit válaszoljak. De, a biztatásának hatására belekezdtem a mesélésbe. Elmeséltem mennyire boldog voltam mikor elsőnek meghallottam a hangját, mikor megláttam, hogyan vesztettem el a látásom, azt a végzetes balesetet, s a felépülésemet is. Áradtak belőlem a szavak de, nem csak belőlem. Ő is elmesélte az egész életét. Hogy hogyan is jutott el odáig hogy zenész legyen, hogy került bele a bandába, s hogy a körülötte lévő emberek ezt hogy fogadták.
- Tudod mikor idejöttem féltem. Rettentően féltem. - vallotta be ami engem nagyon meglepett.
- Mégis mitől? - adtam hangot meglepettségemnek.
- Hogy nem jössz el. De, most hogy itt vagy azt szeretném kérni hogy hagy segítsek rajtad. - fogta meg kezeimet, s lemertem fogadni hogy könyörgő tekintettel néz rám.
- Mégis miben? - pánikoltam. Nem tudtam ezt mire érti de, közelség megrémisztett, ám egybe megnyugtatott.
- Szeretném hogy újra láss. Bármire képes vagyok. - hangja elszántságot sugárzott. Fogalmam sem volt arról mi is a helyes válasz de, abban a pillanatban ez nem számított.
- Jól van. - egyeztem bele. Akkor még nem tudtam mibe is csöppentem bele.
Napok, s hetek teltek el azóta hogy találkoztam DongWoonnal. Folyamatosan beszéltünk, és kezelésekre is jártunk. Mindez hiába volt. Semmi sem használt. Egyik orvostól a másikhoz járkáltunk fölöslegesen. Nem értettem miért hajt ennyire ám, rákérdezni nem volt merszem. Örültem annak hogy vele lehetek de, nevetségesnek tartottam ezt az egészet.
- DongWoon. - állítottam meg egyik nap mikor egy kórházból sétáltunk ki.
- Mondjad. - helyezte kezét arcomra. Az érintése még mindig gyengéd volt. Hihetetlenül jól esett.
- Ez az egész fölösleges. - hajtottam le fejemet. - Tudod hogy nem lehet semmit se tenni. - mondtam félve mire kezét arcomról levette.
- Nem! Én..ezt nem fogadom el! Meg foglak gyógyítani. - hangján hallani lehetett a komolyságot.
- Mondd csak..miért hajtasz ennyire hogy meggyógyuljak? - hangom még mindig félelmet sugárzott. Nem tudom hogy mit lehetett kérdeznem de, úgy éreztem ezt mindenképpen tudnom kell. Hosszú csend következett amit végül Ő tört meg.
- Mert megrémiszt a tudat hogy magamnak akarlak tudni, és hogy így kell látnom. Én tudom hogy van gyógymód. - adott választ a kérdésemre mivel engem teljesen lesokkolt. Mit ért az alatt hogy magának akar tudni?
- Mit..mit értesz ez alatt? - kérdésem után egy kezet éreztem meg derekamon, majd másik kezét ismét arcomon tudhattam.
- Tudom hogy nem olyan rég óta ismerlek de,....Hyerin én...szeretlek. - szavaival megbabonázott, s tettével még jobban. Ajkaimra hajolva hívta tánca ízlelő szervem. Sose hittem hogy ez meg fog történni. Hálás voltam mindenkinek aki idáig juttatott de, legjobban DongWoonnak. Amennyi mindent tett értem. Nem tudtam hogyan is hálálhatnám meg ám, most itt van, és azt mondja szeret engem. Ennél boldogabb már nem is lehetnék.
- DongWoon..én is szeretlek de, mit fog ehhez szólni az ügynökség, a banda, és a családod? - kérdeztem elválva tőle. Hangom bizonytalansággal volt tele. - Hisz mégse lehetsz együtt egy ilyen lánnyal. - fúrtam arcom mellkasába, s könnyeim utat törtek maguknak.
- Milyen lánnyal? Egy fantasztikus, gyönyörű, okos, intelligens lánnyal? - emelte fel fejem államnál fogva, s könnyeimet letörölte. Nem tudtam mit mondani. Egyszerűen túl sok volt ez nekem egy napra.
A kórházból egyenesen a fiúkhoz mentünk. Elmondtuk nekik hogy együtt akarunk lenni. Meglepően jól fogadták. Nagyon kedvesek voltak, egyből úgy fogadtak mintha "családtag" lettem volna.
Ismét hetek teltek el, sőt már 2 hónapon is túl voltunk de, még mindig semmi javulás nem volt.
Ismét kórházba voltam egy lézeres kezelés után. Tudtam hogy mi lesz ha leveszik a szememről a kötést. Ismét ugyan olyan sötétség vesz majd körül mintha semmit nem csináltak volna. Belefáradtam már a hitegetésbe. Tudtam hogy semmi esélyem a gyógyulásra. Nem is áltattam magam. Csak túl akartam lenni rajta.
- Remélem hogy nem tart túl sokáig hogy láthassalak. Nem számít milyen messze vagy. Ez az egyetlen dolog amire szükségem van. Szépen tudsz repülni. Pillangóm. Pillangóm. Pillangóm. - énekeltem a BEAST legújabb számát. Két hangot hallottam meg az ajtó felől. Tudtam hogy kik lesznek azok. DongWoon, és egy nővér.
- Készen állsz? - kérdezte kedvesen a nővérke. Egy bólintással jeleztem hogy igen. Óvatosan levette rólam a kötést. Szemeimet kinyitva egyből megteltek könnyekkel. El se tudtam hinni. Láttam. Végre láthattam azt az embert akit mindenkinél jobban szeretek.
- Kicsim, jól vagy? - jött hozzám szerelmem, s aggódó tekintettel nézett végig.
- DongWoon, én...látlak. - válaszoltam neki, s zokogásba törtem ki.
- Mi? - kérdeztem hitetlenül mire én hevesen bólogatni kezdtem jelezve hogy nem hazudok. - Annyira boldog vagyok. - sírta el ő is magát közbe szorosan megölelt.

Végre boldogok lehettünk, s én is normális éltet élhettem. Fogalmam sem volt hogy köszönjem meg ezt DongWoonnak.

Munka szerelem egy cseppnyi Sex on the beach-el.

Egész életembe a munkámnak éltem. Semmi más nem érdekelt csak hogy sikeres legyek. Jó most ez úgy hangozhatott mintha valami munka mániás alak de, én nem tartom magam annak. Egyszerűen csak el akarok valamit érni az életbe. Hoseok és Jungkook mindig mondják, hogy így nem fogok tudni szerezni magam mellé valakit. Lehet igazuk van, lassan 30 leszek és nincs senkim.
Nagyot sóhajtva folytattam a munkámat, mikor valaki kopogott.
- Tessék. - préseltem ki magamból.
- Mr. Park. - jelent meg a titkárnőm aki ideglenesen van most itt. - Itt az új alkalmazott.
- Küldd be. - aprót bólintott majd kiment. Nem sokkal később egy középmagas, világosbarna hajú lány lépett be. Szoknyája combja közepéig ért, fehér blúzának első két gombja ki volt gombolva, cipőjének sarka pedig biztos nagyobb volt mint 10 cm. Sose értettem a nőket hogy képesek olyan magas sarkú cipőbe járni. Ahogy végignéztem a leendő titkárnőmet egyből beindult a fantáziám.
Csak az hozott vissza mikor megköszörülte a torkát.
- Áh kérlek foglalj helyet. - mutattam az aszatlom előtt lévő székre. Engedelmesen leült, s várta a további lépéseimet. - Önéletrajzot hoztál magaddal?
- Persze. - kezdett el kutakodni táskájába. Megtalálva amit keres átnyújtotta nekem. Chang Byul. 
- Látom elég sok a tapasztalatod. - kezdtem el jobban nézegetni. Ahogy elnézem engem meggyőzött a kisugárzása is olyan hogy jó munka erő lesz. - Tudod mit? - erre csak kérdő tekintetét kaptam. - Engem meggyőztél, de egyenlőre próbaidőn vagy. - tettem le az asztalra a lapot. 
- Komolyan? - szemébe látni a csillogást. Aranyos.
- Igen. Mi több már most kezdhetsz. - csaptam össze kezeimet.
- Rendben. - állt fel helyéről amit én is követtem.
- Már várom a közös munkát. - küldtem felé egy olyan mosolyt melytől a többi nő már az elélvezés szélén állt, s felé nyújtottam a kezemet.
- Én is. - viszonozta mosolyom, és megfogta kezemet. - Akkor én mennék is. - engedett el.
- Várj. - állítottam meg. - HOSEOK! - kiabáltam ki neki mire meg is jelent.
- Mi van már Jimin? - jött be nyafogva.
- Vezesd körbe, és mutass meg neki mindent. - utasítottam mire ő csak durcásan nézett rám.
- Nem értem miért nem Jungkookot kéred meg ilyenekre. - sóhajtott fel. - Na gyere. - szólt a lánynak, s elindultak mind a ketten.
- Csak hogy szívjam a véred. - kuncogtam.
- Bekaphatod Park. - hallottam még utolsó megjegyzését. Igazából ha más mondta volna egyből kirúgom de, Hoseok más. Ő az egyik legjobb barátom ezen a helyen. Mindig mellettem állt, az elejétől fogva. 
- Na hogy ment? - jött be hozzám Jungkook. Ő a másik aki mellettem volt mindig is. Fiatalsága ellenére érett volt és tapasztalt. Sokszor adott tanácsot. Sokra becsülöm mind a kettejük barátságát. Nem is tudom hol lennék most nélkülük, valószínű egy bárba...táncosként.
- Meglehetősen jól. Sok a tapasztalata szóval próbaidőn van. - ültem le az irodámban lévő bőrkanapéra. Jungkook is követte példámat és leült mellém. 
- Vagy csak simán jó nő. - nevetett ki barátom.
- Ez nem igaz! - csattantam fel. - Mondjuk az de, nem azért vettem fel.
- Hát hogy ne. Nyugi nem mondom el senkinek. - ütögette meg vállamat vigyorogva. - Na és akkor ma mehet a party? - kérdezte még mindig vigyorogva.
- Naná. - vettem fel én is egy mosolyt. Ha új alkalmazott jön mindig tartunk egy kisebb bulit hogy jobban megismerjük az új jövevényt.
A munka meglehetősen gyorsan ment, Byul nagyon segítő kész volt. Észre se vettem hogy már beesteledett.
Felállva székemből mentem ki az alkalmazottjaimhoz. 
- Na akkor eljött a munkaidő vége. - kezdtem bele. - Nagyon köszönöm a mai odaadó munkátokat. - mosolyodtam el mire a nők egy része feltűnően megnyalták ajkukat. Oh igen ezt akartam. - Viszont este várok mindenkit ugyanis új munkatársunk érkezett amit szokásunkhoz híven meg kell ünnepelni. Szóval nyolckor indul a PARTY. - vigyorogtam mire mindenki elmosolyodott. - Nos akkor viszlát, és készüljenek. - kacsintottam a társaság fel, s bementem irodámba, összeszedtem a cuccaimat majd a kocsimhoz lemenve vettem az irányt otthonom felé. Szerencsémre nem lakok messze, és kocsival még hamarabb haza tudok érni.
Hazaérve utamat egyből a fürdőbe vettem, lezuhanyoztam majd felvettem egy fekete bokszert, szintén fekete bőrnadrágot, és egy fekete pólót. Szóval tetőtől talpig feketébe voltam. Ezt még tetézte a fekete bőrkabátom is. Fújtam magamra egy kellemes illatú parfümöt, és cipőmet felvéve indultam vissza munkahelyemre ugyanis még szervezkednem kell.
A szervezőkkel elrendezgettük az asztalokat, a bárpultot, az italokat és a nasikat is. Mire végeztünk már jönni is kezdtek a többiek. Már javába folyt a buli mikor megérkezett Ő. Gyönyörű volt. Haja egyenes, ruhája fekete bőrből volt, fekete szaggatott harisnya volt rajta és egy fekete magassarkú.

Úgy éreztem mintha összeöltöztünk volna, hisz ő is talpig feketébe volt és én is.
Ahogy belépett körbetekintett, s útját a bárpulthoz vette.
Egész végig csak rajta tudtam tartani a szemem. Egyre jobban éreztem hogy kívánom őt.
Mégis mit teszel velem Chang Byul? Ahogy elképzeltem azt hogy leveszem róla a ruhadarabjait, ahogy hozzá van bilincselve az ágyamhoz, ahogy tekintetében látni a vágyat, és a tüzet.
Eldöntöttem. Meg kell szereznem őt. Ahogy ezt kigondoltam egyből meg is indultam felé.
- Mit iszol? - kérdeztem mosolyogva, s lehuppantam mellé.
- Sex on the beach-t. - válaszolt felém fordulva.
- Hm..jó választás. - gondolkodtam el. Gondolkodásomból a pultos srác hangja rántott ki.
- Mit adhatok? - kérdezte kedvesen.
- Hm...Egy Sex on the beach-t. - válaszoltam vigyorogva. - Mesélj magadról. Még semmit nem tudok rólad. - fordultam partnerem felé. Ahogy beszélgettünk egyre több alkoholt fogyasztottunk, s már éreztem a hatását. 
- Kívánlak. - suttogtam Byul fülébe kéjesen mire ráharapott alsó ajkára.
- Messze laksz? - kérdezte ami engem felbátorított, és kezét megfogva vezettem ki az épületből. Mivel már ittam így az én kocsimmal nem mehettünk, úgyhogy egy taxit megállítva szállíttattuk el magunkat lakásunkba. Közben folyamatosan egymás száját térképeztük fel.
Nagy nehezen ki tudtam nyitni a lakás ajtaját ahol úti célunk a konyha volt. Közbe már lekerült róla a ruhája, és harisnyája, rólam pedig felsőm. 
Az ajtót berúgva Byult felraktam az ebédlő asztalra, s csókokkal kezdtem el hinteni egész testét. Mellénél megállva kikapcsoltam. Míg mellét masszíroztam nyakát, és vállát vettem újra birtokba.  
- Miérth....mihérth nehem...megyünkh.....Ahhh.. - nyögött hangosat mikor kezemet belevezettem bugyijába, s izgatni kezdtem.
- Mit szeretnél hm? - súgtam fülébe, és közbe belepusziltam.
- Szh...szohbah... - nyögte ki nagy nehezen. Kérését teljesítve kaptam fel ölembe, s vittem be a szobámba. Leülve őt megállítottam magam előtt, s lehúztam róla utolsó ruhadarabját.

- Tegyük érdekesebbé? - kérdezte vigyorogva. Ő utánozva engem bólintott egyet. Egyből felpattantam, és szekrényemhez mentem melyből kivettem elsőnek is egy bilincset. 
Visszalépkedtem partneremhez, és ledöntöttem az ágyra, kezeit pedig hozzábilincseltem a vastámlához. - Élvezni fogod. - súgtam, s újabb eszközért mentem ami nem volt más mint egy vibrátor. A legmagasabb fokozatra állítva helyeztem fel fenekébe, mire egy hatalmasat nyögött. Hallani akarom még ezt. Elsőnek óvatosan kezdtem el kezemmel csapkodni nőiességét, majd egyre erősebben. Ezzel egyre nagyobb nyögéseket előcsalva belőle.
- Jih....Jihminh...máhr... - tudtam hogy mire céloz de nem bírtam leállni. Imádtam hallani a hangját. Végül rávettem magam, és abbahagytam ily módon a kínzását, a vibrátort is kivettem belőle. Egy határozott mozdulattal lehúzta rólam nadrágomat, s vele együtt alsónadrágomat is, s közbe feltérdelt. Férfiasságomat szájába vette, és nyelvével kezdett izgatni. Közbe én egyik kezemmel rámarkoltam fenekére míg másik kezemmel a korbácsért nyúltam. Míg ő rajtam dolgozott én elkezdtem korbácsolni. Arcát látva láttam hogy élvezte a dolgot így bátrabban folytattam. 
Mikor már majdnem elértem a csúcsot abbahagyta.
- Érezni akarlak. - több se kellett nekem. Visszafektettem, lábait terpeszbe raktam, és férfiasságomat bejáratához igazítottam, majd egy lassan hatoltam belé.
- Aaaah. - nyögtünk fel mind a ketten. Elsőnek egy lassú tempót vettem fel, s ahogy hajtott előre a vágy úgy gyorsítottam. Nyögései egy hangosabbak, és hangosabbá váltak, majd egy sikoly kíséretében élvezett el. Nem kellett sok, pár lökés után én is csatlakoztam hozzá, s ráestem.
- Egy Isten vagy. - szuszogott. Lassan kihúzódtam belőle s, mellé feküdtem.
- Tudom. - pusziltam meg.


**6 évvel később**

- Anya, apa kérdezhetek valamit? - szaladt hozzánk Shin.
- Persze kisfiam mi lenne az? - vettem ölembe.
- Nektek milyen volt mikor elsőnek lefeküdtetek egymással? - kérdezte mire nekem beugrottak az emlékek.
- Nos Byul? - néztem feleségemre.
- Rám ne nézz. Ez apa-fia beszélgetés lesz. - tette fel kezeit.

Marry Me!

Nos igazából úgy volt az egész hogy láttam egy videót és jött az ihlet. Kicsit romantikus és rövid de azért remélem olvasható :'D
~Haneul

Marry Me!

Kira szemszög

Ugyan olyan napnak indult mint a többi.
Felkeltem és egyből a fürdőt vettem célba.
Arcot mostam,fogat mostam,és nekiestem megcsinálni a sminkemet.
Tökéletesnek kell ma lennie mindennek.
Azt mondta valami fontosat szeretne mondani. Remélem nem azt hogy szakítani akar.-a gondolatra kezem megáll, de inkább megráztam a fejem.
Elvégeztem a sminkemen az utolsó simításokat is majd nekiláttam kivasalni a hajam. Mikor azzal kis kész lettem elkezdem begöndöríteni.
Míg csinálom a hajam azon töröm a fejem vajon mit szeretene mondani. Valami fontos? Ugye nem történt semmi baj? Bár akkor nem lett volna olyan nyugodt.
Alig várom már hogy lássam és megtudjam mit is akar.
Ezért gyorsan végzek a hajammal és nekilátok keresni valami ruhát.
Egy babarózsaszín ruha mellett döntök.

Gyorsan magamra is kapom felveszem a hozzá illő cipőmet és indulok is arra a helyre amit mondott.
Oda ahol elsőnek találkoztunk és ahol szerelmet vallott nekem.
Ahogy közeledek a cél felé úgy kezd egyre jobban görcsölni a gyomrom. Nagyon izgulok vajon mit akarhat.
Mikor odaérek ő már ott vár és amint meglát idesiet hozzám.
-Szia.-puszil szájon.
-Szia.-mosolygok rá.-Mit szerettél volna.
-Nos igazából...-vesz egy mély levegőt. Na ez már nem jó.-Tudod mikor megismertelek már akkor éreztem hogy különleges vagy számomra de akkor még csak barátként tekintettem rád...-mosolyodik el visszagondolva.-Tudom hogy már akkor is egy barom voltam. De amit te tettél velem olyan dolog amit még senki se tett.Régen nem értettem, mikor veled voltam mindig boldog voltam. Ahogy telt az idő...végre megértettem..szerelem volt első látásra. Amikor visszamentél Amerikába...azt hittem a szívem szakad meg. Már akkor is többet éreztem de nem mertem elmondani. Legszívesebben utánad kiabáltam volna hogy ne menj.-nem értem mire akar kilyukadni de nagyon megható, érzem hogy könnybe lábad a szemem.
-Nem tudtam mi tévő legyek abba az időbe.-nézi mosolyogva a földet.-De szerencsére felnyitották a szemem.-nevet fel egy kicsit.

-Mikor megláttalak vagy csak meghallottam a hangodat megnyugodtam. Mikor kórházba kerültél....legszívesebben aki tette megöltem volna. Amit akkoriba éreztem még nem tudtam be szerelemnek ezért nem szóltam róla.-néz a szemembe. Elájulok ha ezt folytatja.-És akkoriba még előttem volt Yoora is, de valahogy éreztem a te viselkedésedbe is hogy nem vagyok közömbös a számodra.-kitágult szemekkel figyelem mit tesz.-Szeretlek.-mosolyog rám.-Tudom hogy ez így most váratlan és még csak pár hónapja vagyunk együtt, de..um..-letérdel elém és elkezdi kötni a cipőjét. Ez nem igaz komolyan. Nem is ő lenne.-kicsit felnevetek és a táskámmal fejbevágom de ő csak mosolyog és tovább térdel.Ez most az lenne amire gondolok?

-Eh....NamJoon...-nem hagyja hogy bármit is mondjak szavamba vág.
-Hozzám jönnél feleségül?-nyújt felém egy gyűrűt.-én csak állok teljesen ledermedve és őt figyelem. Nem tudom felfogni hogy ezt most komolyan kérdezte e vagy csak viccelt.
Nagy szemekkel figyel míg én felébredek a sokkból.
-I....gen!-válaszolom és előtör belőlem a sírás.Ő feláll és a szemembe néz.-Igen! Igen!-borulok a nyakába és ölelem meg szorosan.
Hogy ez utána mi lesz? Az nem számít csak az hogy boldogok legyünk.