Tündérmese

1 év. Ennyi ideje voltak együtt. Pont aznap történt mikor az évfordulójuk volt. Sokan még most se hiszik el hogy ez történt. Ő maga sem tudja feldolgozni.

DongWoon és Kira szerelme tényleg mesébe illő volt. Aki azt állítja látott már igazi szerelmes párt, őket még nem látta. Mégis szörnyűség történt a kapcsolatukkal. Pont aznap, azon a délutánon, azon a napfényes szerdai nap. Már előző nap megbeszélték, hogy találkoznak, mind a ketten az út másik oldalán álltak mikor meglátták egymást. Ahogy egymás szemébe néztek felcsillant tekintetük. Kira boldogan indul meg a túloldalra, remélve hogy párja szorosan karja közé zárja majd, ekkor még nem tudta, hogy DongWoon soha többé nem tudja szorosan magához vonni. Minden annyira gyorsan történt majd egy perc alatt lassult le a fiú körül a világ. Mikor megpillantotta kedvesét vérben úszva az úttest közepén feküdni előtte pedig egy autóval. Nem tudta mi tévő legyen, fel se fogta mi történt, csak állt ott és nézte a testet.

A kórházban már nem tudták megmenteni a lányt. A kapcsolatuk gyorsan jött és gyorsan távozott is. Mégis… valami más. Teljesen más történt, mint amit a fiú barátai vártak. A szomorú, magába forduló, gyászoló fiú helyett egy ugyan olyan boldog, mosolygós, szerelmes fogadta őket.

-         - Gyertek be. – invitálta beljebb barátait mosolyogva. – Kicsim kész vagy? – kiabált fel az emeletre. Semmi válasz nem jött, DongWoon mosolya mégis kiszélesedett.

-         - Woonie… ki a barátnőd? – kérdezte meg félve GiKwang. Nem hitték, hogy ilyen hamar túl lépett volna elhunyt barátnőjén hisz nagyon szerette. Ezért is vonult el egy - két napra. Azt várták, hogy egy vörösre sírt, meggyötört fiú nyit nekik majd ajtót. Ilyen hamar elfelejtette volna? Ennyi idő alatt talált volna magának másvalakit? Ennyit jelentett volna neki Kira? De annyira látszott rajtuk hogy szeretik egymást. Mi történhetett a fiúval?

-         - Ugyan, hisz ismeritek. – DongWoon nem értette miért kérdezte meg, az amúgy mindenkit foglalkoztató kérdést GiKwang. Ám válaszától a többiek egy cseppet sem nyugodtak meg, sőt inkább még jobban összezavarodtak, amit ő is észrevett. – Ne már srácok, egy éve vagyunk együtt Kiraval. – teljesen ledöbbent mindenki. Ahogy egymásra néztek tudták, hogy mindenkinek ugyan az jár a fejében.

-        -  De, hisz Ő… – kezdett bele Yoseob, ám nem tudta befejezni, DW a lépcső irányába nézett, majd vissza a többiekre egy hatalmas vigyorral.

-         Most hogy mindenki itt van, akkor ki is mehetnénk. – vetette fel az ötletet, amiért valójában idehívta barátait. DongWoon és Kira még fél éves kapcsolatuk alkalmából vettek egy közös házat melynek udvarába csináltattak egy medencét. Már akkor tudták, hogy együtt szeretnék leélni az életüket. De az élet kegyetlen, s mégse így lett. Milyen ironikus, hogy vannak olyan emberek, kik az öngyilkosságot választják, csakhogy ne kelljen élniük, mert elkeseredettek, boldogtalanok. Ám a boldog emberek örömét viszont elveszi a sors. Miért kellett bántani ezt a két fiatalt? Mi rosszat tettek, hogy valaki így büntette meg őket? Csupán boldogok voltak vagy az is bűn?

Az egész délután kínkeserves volt. Senki nem tudta mihez kezdjen a kialakult helyzettel. Nem ezt várták, ha egy összetört lelkű fiúval találták volna szembe magukat jobban tudták volna kezelni a dolgot. Fájt nekik úgy tenni mintha Kira még köztük lett volna. Tudták, hogy nem közölhetik DongWoonnal a dolgot. Még nem, félő volt, hogy rosszul viseli és netalántán vele is lesz valami. Bár ez se volt jobb, látni, ahogy elképzeli barátnőjét. Tenniük kellett valamit nagyon gyorsan. De mégis mit? Ilyen helyzet még egyikőjükkel sem történt. Már a temetésen sejtették, hogy valami nem lesz rendben mikor a fiú csak üveges tekintettel állt, s bámul előre mereven. Ilyenkor az ember sírni szokott, főleg ha valaki olyat veszt el, akit teljes szívéből szeret.

Péntek volt. S DongWoon szokásosan hívta GiKwangot hogy négyen csináljanak valamit. Mióta mindkettőjüknek lett barátnője megszokottá vált, hogy péntekenként együtt csinálnak valamit. Woonie most is ezt akarta, azonban barátja közölte vele, hogy szeretne vele kettesbe lenni mivel fontos dologról szeretne vele beszélni. Igen, az idősebb elhatározta akármi történik, felvilágosítja barátját mi is történt, a saját érdekében. A fiatalabb furcsállta, mégis belement. Hajtotta a kíváncsiság mit is akarhat. Végülis úgy gondolta akkor ő is elmond valami nagyon fontos dolgot, hiszen már épp itt volt az ideje.

Megbeszélték mikorra menjen Kwangie a másikhoz, s pontban akkor ott volt. Barátja beinvitálta és elkezdtek beszélgetni. DW nagyon jól érezte magát, ellentétben partnerével. Ő feszült volt, nagyon nem akart kitérni a lánnyal kapcsolatos témára, tudta, hogy rosszul fogja érinteni. Ám nem ő kezdett bele mégsem.

-         - GiKwang. – szólította nevén barátját mire az szemeibe nézett. Komolyságot sugároztak mégis boldogságot. – Tudod, ezt még nem mondtam el senkinek és mivel te vagy a legjobb barátom szeretném, ha te tudnád meg elsőnek. – az idősebb gyomra görcsbe rándult. – Meg szeretném kérni Kira kezét. – mosolyodott el mondandója végén. Talán a fiú nem ilyen reakciót várt barátjától, sőt biztos.

-         - Hogy mi? – nagyon remélte, hogy rosszul hallotta. Itt telt be nála a pohár. Nagyon féltette a fiút hisz ez nem természetes dolog, mégse vehet el egy halottat!

-         - Tudom, hogy még csak egy éve vagyunk együtt, de Kwangie, ő az igaz! Érzem, hogy nem kell nekem más, vele akarom leélni az életemet. – míg ő az érzelmeit ecsetelte barátja egyre többször rándult össze. Nem mérges volt, inkább elkeseredett. Sajnálta, hogy idáig fajult ez a dolog.

-         - Wonnie… - hangja kedvesen csengett, belül mégis majd szét vetette az ideg. – Én, mint legjobb barátod azt mondom ez egy óriási hiba. – nézett a szemébe. A fiatalabb tekintete csalódottságot tükrözött, nem ezt várta tőle. Megértést remélt, s támogatást. Úgy tudta senkinek nincs baja Kiraval, most mégis ellenzi. Ám aki tudta mi is történt teljesen megértette GiKwang reakcióját.

-         Nem ezt vártam tőled! Azt hittem támogatni fogsz és segíteni! Mondd csak mégis miért olyan rossz ötlet? – hangja ingerült volt. Nem sűrűn látni DongWoont dühösnek, nehéz is felhúzni, de ha valakinek sikerül nagyon ijesztő tud lenni.

-         - Figyelj, - vette egy mély levegőt. – Tudom, hogy nagyon szereted őt és mindennél fontosabb neked, de kérlek, gondolj vissza mi történt pár nappal ezelőtt. – szinte már könyörgött neki. Látta, hogy a fiú elgondolkodik, majd arcán megjelentek a fájdalom jelei. GiKwangban bebizonyosodott, hogy DongWoonnak eljutott a tudatáig mi is történt kedvesével.

-         - Nem! – ordított föl fájdalmasan. Nem akarta elhinni, azt kívánta bár sose jön rá. Barátjának is fájt, tudta, hogy valami hasonló lesz a reakciója, mégse gondolta, hogy ennyire szívbe maró érzés lesz.

-        -  Nagyon sajnálom. – ölelte át szorosan a fiatalabbat. Érezte, ahogy teste rázkódik, s fölsőjén is kezdte észlelni a könnyek súlyát. Utálta, ha körülötte sírnak mivel ő maga is elég érzékeny típus volt, de azt egyenesen nem tudta elviselni, ha egy szerettét látja így.

Hosszú percekig csak álltak így míg Woonie meg nem kérte barátját, hogy vigye el Kira sírjához. Persze a fiú egyből belement. Óráknak tűnő percek voltak míg odaértek majd mikor elértek a lány márvány lapjához mind a két fiú csak nézte, míg a fiatalabb keservesen le nem rogyott.

-       -   Miért hagytál el? – kérdezte a sírkövet könnyes szemekkel. Egy fuvallatot érzett meg nyakán majd hirtelen felcsendült egy édes, olyan jól ismert hang.

„Örökké vigyázni fogok rád.”